Transzferár-források és adatbázisok alkalmazása

Transzferár adatbázisok

 

A kapcsolt vállalkozások között alkalmazott ár (más néven elszámoló ár vagy transzferár) esetében az Adóhatóság azt vizsgálja, hogy a felek betartották-e a szokásos piaci ár alkalmazásának elvét. Amennyiben a transzferár eltér a piaci ártól, a kapcsolt vállalkozásoknak társasági adóalap módosítási kötelezettségük lép fel, és úgy kell adót fizetniük, mintha piaci áron számoltak volna el egymással. Ezért a kapcsolt vállalkozások arra törekednek, hogy betartsák a piaci ár elvét, és ezt megalapozottan be is tudják mutatni. A bizonyításokra az egyik leggyakrabban alkalmazott eszköz az adatbázis, melyről a következőkben foglaljuk össze a legfontosabb tudnivalókat.
 
A többségében közös tulajdonosi körrel vagy közös ügyvezetéssel (ez utóbbi 2015. január 1-től) rendelkező, illetve közös irányítás alatt álló vállalatokat kapcsolt vállalkozásoknak nevezzük. A gazdasági életben a termékek és szolgáltatások ára egyfajta piaci alku eredményeként, illetve a kereslet-kínálat törvényei alapján alakul ki. Független felek között tehát az alkalmazott ár piaci árnak minősül. Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem függetlenek egymástól (kapcsolt vállalkozások), lehetőségük nyílik más (nem feltétlen piaci) árakat megállapítaniuk az egymás közötti elszámolásaikban, mert alapvetően nem csak az egyes cégek érdekeit, hanem a cégcsoport érdekeit tartják szem előtt. Az ilyen módon eltérített árak befolyásolhatják az egyes csoporttagok eredményességét és ez által az adófizetési kötelezettségét is.
 
Az egyes országok adóhatóságai ez ellen igen komolyan fellépnek, és magas összegű büntetéseket szabnak ki akkor, ha felfedik, hogy a vállalatcsoportok nem piaci árakon működtek együtt, és ez adó eltérítést okozott. A magyar jogszabályok közül ezt az elvet az adótörvények és a hazai adózás keretét biztosító Adózás rendjéről szóló törvény (2003. évi XCII. tv.) alapelvei között találhatjuk meg, mint „keret-elvet”:
 
„A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások ügyleteit adózási szempontból a szokásos piaci ár alapulvételével kell minősíteni.” (Art. 1.§. 8.)
 
A kapcsolt vállalkozásokkal rendelkező cégeknél ezért célszerű már akkor gondolni a transzferárak megtervezésére, amikor az adott kapcsolt ügylet még nem indult el. A tervezési fázisban meg lehet vizsgálni az adott ügylet körülményeit, elindulhat az adatgyűjtés (hasonló termékek/szolgáltatások áraira, díjaira, kamataira, haszonkulcsaira vonatkozóan), és a felek közötti szerződésbe már megalapozottan piaci árak kerülhetnek. Gyakoribb azonban, hogy a vállalkozások akkor kezdik el a bizonyítást, amikor az erre vonatkozó törvényi határidő közeleg. A legalább középvállalkozási méretet elérő gazdasági szervezeteknek írásos bizonyítási kötelezettségük van a transzferáraikkal kapcsolatban, melyet az 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról fogalmaz meg a következőképpen (18.§. 5.):
 
„Az adóév utolsó napján kisvállalkozásnak nem minősülő gazdasági társaság, egyesülés, európai részvénytársaság, szövetkezet, európai szövetkezet és külföldi vállalkozó (kivéve a közhasznú non-profit gazdasági társaságot, és azt az adózót, amelyben az állam rendelkezik közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással), a bevallás benyújtásáig köteles az e törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendelet előírásai szerint rögzíteni a szokásos piaci árat, az annak meghatározásánál általa alkalmazott módszert, valamint az azt alátámasztó tényeket és körülményeket.”
 
A hivatkozott jogszabályi részletben említett miniszteri rendelet a 22/2009. 22/2009. (X. 16.) PM rendelet a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről, mely bár nagyon sok részletszabályt tartalmaz az elkészítendő bizonyítással (transzferár nyilvántartás) kapcsolatban, de mégiscsak egy keretjellegű szabályozás. Amikor arra keresünk bizonyítékot, hogy a kapcsolt felek között alkalmazott ár piaci ár, a rendelet a következő útmutatást nyújtja (7.§.):
 
„Az adózó a szokásos piaci ár meghatározása során a következő forrásokat veheti figyelembe:
 a) független féllel kötött szerződését;
 b) kapcsolt vállalkozása és független vállalkozás szerződését;
 c) független vállalkozások egymás közötti szerződését;
 d) az összehasonlítható termékre, szolgáltatásra vonatkozó nyilvános, vagy az adóhatóság által ellenőrizhető adatbázisban tárolt, vagy egyéb forrásból elérhető, nyilvánosan hozzáférhető, vagy az adóhatóság által ellenőrizhető adatokat;
 e) az összehasonlítható vállalkozásra vonatkozó nyilvános, vagy az adóhatóság által ellenőrizhető adatbázisban tárolt, vagy egyéb forrásból elérhető, nyilvánosan hozzáférhető, vagy az adóhatóság által ellenőrizhető adatokat.”
 
Mivel a magyar adóhatóság csak a fenti forrásokat fogadja el, ezeken szükséges végigmenni lépésenként és megvizsgálni, hogy az adott kapcsolt ügylet viszonylatában rendelkezésre áll-e szerződés vagy megfelelő adat. Sok esetben a cégcsoport üzletpolitikája, a gazdasági környezet, termékek vagy szolgáltatások egyedisége, minőségbeli eltérések és egyéb tényezők miatt nem lehet összehasonlító árat (díjat, kamatot, stb.) fellelni, és ezért a gyakorlatban az adott ügyleten elért haszon, vagy az adott vállalkozás egészének a nyereségessége kerül vizsgálat alá, hogy annak jellege vajon piaci-e. Természetesen szükséges ismerni hozzá a Tao. törvény 18.§-ban megfogalmazott módszereket is, hogy eldönthessük, milyen metódus szerint lehet a transzferárakat alátámasztani.
 
Hogyan érdemes az adott kapcsolt ügylet díjazásának vizsgálatát elindítani (összehasonlító elemzést elvégezni)? A következő folyamat egy bevált eljárás, de alkalmazása nem kötelező, más lépés-sorozatok is célra vezetőek lehetnek. Először határozzuk meg, hogy mely éveket vizsgáljuk, amelyeket az adott kapcsolt ügylet érint. Ezt követően készítsünk egy széles körű elemzést az adóalany jellemzőire vonatkozóan (pl. működés, üzletágak, piaci környezet, tendenciák, partnerek, stb.), majd az adott ügyletre vonatkozóan egy funkcionális elemzést (a meghatározását a fent említett rendelet tartalmazza), hogy a leginkább megfelelő transzferár képzési módszert, pénzügyi mutatót tudjuk meghatározni. Végezzük el a cégcsoporton belüli belső összehasonlítható ügyletek vizsgálatát, illetve határozzuk meg, hogy milyen források állnak rendelkezésünkre külső összehasonlító adatként és mekkora azok megbízhatósági foka. Mindezek alapján már megállapítható a legmegfelelőbb transzferár képzési módszer és a megfelelő pénzügyi mutató (pl. bruttó haszon, nettó nyereségességi mutató, stb.). A rendelkezésre álló források alapján azonosítsuk be az összehasonlítható ügyleteket, vállalkozásokat (lásd a rendelet fenti d) és e) pontjait), hajtsuk végre a megfelelő szűréseket és esetleg szükséges kiigazításokat, majd összesítsük az eredményeket és állapítsuk meg a szokásos piaci díjazást.
 
Gyakori, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő mértékű biztonsággal összehasonlítható belső vagy külső ár, és ezért összehasonlítható vállalkozások adatait szükséges felhasználni (pl. a költség és jövedelem módszernél, vagy az ügyleti nettó nyereség módszerénél), melyekhez kiváló eszközök lehetnek a különféle üzleti adatbázisok. Az üzleti adatbázisok olyan kutatások és statisztikai elemzések végzésére alkalmas, elektronikus formában közreadott, általános információforrások, amelyeket a társaságoknak az igazgatási szervekhez benyújtott beszámolóit összegyűjtő szerkesztők fejlesztettek. Praktikus források lehetnek, de több korlátjuk is van, például, hogy az egyes országokban különböző mélységű a beszámolók részletezettsége, nem egyforma adatokat hoznak nyilvánosságra. Ezeket az adatbázisokat alapvetően nem transzferárazási célokra hozták létre, és nem tartalmaznak ügyleti szintű adatokat általában. A szűrési szempontok (tevékenységi kör, árbevétel, létszám, több év alkalmazása, stb.) teljesen szubjektívek, erre vonatkozóan konkrét előírásokat a hazai jogszabályok nem tartalmaznak. Az adatbázisokból nyert adatoknál a minőség fontosabb szempont, mint a mennyiség. Így a keresési szempontok alapján kinyert vállalati listát érdemes átvizsgálni, és az adott vállalatokhoz további adatokat gyűjteni.
 
A nemzetközi gyakorlatot követve a szokásos piaci ártartomány meghatározására általában az alsó és a felső kvartilis által meghatározott, ún. interkvartilis-tartományt alkalmazzák, melynek segítségével kiszűrhetőek az extrém, vagyis a túl alacsony, illetve a túl magas értékek. Az alsó kvartilis úgy definiálható, mint az „első negyed értéke”, azaz az összehasonlítható vállalatok 25%-nak ez alatt van a mutatószáma, míg 75%-nak e felett. A felső kvartilis értéke hasonló eljárással állapítható meg a tartomány másik részére. Mindamellett eddig nem volt kifogásolható az az eljárás sem, ha az adózó nem képzett interkvartilis tartományt, helyette interdecilis tartományt alkalmazott, vagy a minimum-maximum értékek közötti tartományt tekintette szokásos piaci ártartománynak.
 
Fontos változás azonban 2015. január 1-től, hogy bekerül a Tao. tv. 18.§. 9. bekezdésébe az interkvartilis tartomány képzésére vonatkozó előírás:
 
„Amennyiben a (2) bekezdésben meghatározott módszerek alkalmazása során indokolt (különös tekintettel a funkcióelemzésre, a minta elemszámára vagy a szélsőértékekre), az adózó azon középső tartomány alkalmazásával, amelybe a minta elemeinek fele esik (interkvartilis tartomány) további szűkítést végez, figyelembe véve az e törvény felhatalmazása alapján kiadott, a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettségről szóló miniszteri rendelet előírásait.”
 
A potenciálisan összehasonlítható vállalkozások meghatározása a legmegbízhatóbb adatok megtalálását szolgálja, de azért el kell ismerni, hogy az eredmény nem mindig tökéletes. Bizonyos ágazatokban vagy piacokon nem igazán találhatóak független ügyletek. Ilyenkor egyéb megoldást kell találni, például kiszélesíteni a keresés hatókörét vagy olyan adatokat szükséges felhasználni, amelyeket ugyanabban az ágazatban és hasonló földrajzi piacon, de más üzleti stratégiák alapján és eltérő gazdasági körülmények között valósítottak meg. A különböző lehetőségek közötti választás mindig az adott ügyletre, esetre jellemző tények, adatok és körülmények függvénye.
 
A hazai vállalkozások számára már több olyan üzleti adatbázis is a rendelkezésére áll, melyeket transzferár elemzései során felhasználhat és többnyire a díjazásuk is kedvező. Alkalmazható természetesen olyan nemzetközi adatbázis is, melyet a magyar adóhatóság használ, azonban ennek az ára nem biztos, hogy minden vállalkozás számára megfizethető. Legyünk figyelemmel a 22/2009. PM rendelet következő alapelvére is:
„Az adózótól nem várható el, hogy aránytalanul nagy költséget fordítson a nyilvántartás elkészítésére; e rendelkezés azonban az adózót nem mentesíti az e rendelet szerinti nyilvántartási kötelezettség teljesítése alól.” (2.§. 2.)
 
Ha az adóalany adatbázist alkalmaz a transzferárai bizonyításához, akkor az adóhatóság hozzáférést kérhet az adatbázishoz, hogy a társaság eredményeit ellenőrizhesse. Ezért nagyon fontos az adatbázishoz kapcsolódó összes dokumentáció megőrzése, elmentése és elektronikus tárolása a gyors visszakereshetőség miatt.

Fenti cikkünk 2014. december 11-én jelent meg a www.ado.hu weboldalon.

Kép forrása: Image courtesy of ddpavumba at FreeDigitalPhotos.net

Segítségre, információra van szüksége? Kattintson ide!

 

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről