Transzferár jogszabály változás!

Új transzferár PM Rendelet

Fontos változások lépnek életbe a transzferár nyilvántartások szabályait meghatározó 22/2009. számú PM rendeletben. A jogszabály változást már néhány hónapja vártuk, mivel 2013. márciusában már megjelent egy tervezet, mely fontos új elemeket tartalmazott.

A Magyar Közlöny e hét keddi számában (99.) végre kihirdették a 20/2013. (VI. 18.) NGM Rendeletet, mely a 22/2009. (X. 16.) PM Rendelet módosításáról szól. Az említett NGM Rendelet itt tölthető le.

Változások a transzferár nyilvántartásokkal kapcsolatban 

Érdekesség, hogy a tervezethez képest nem lépett életbe a Rendelet 2. számú melléklete, mely arról szólt, hogyha az adózó az összehasonlítást beszámoló szintű adatokból állítja össze, akkor milyen szűrési szempontokat kell figyelembe vennie. A tervezett változásokról itt számoltam be.

A következőkben pontokba szedve összefoglaltam a változások lényegi elemeit.

  • A belföldi illetőségű adózó külföldi telephelye és kapcsolt vállalkozása közötti ügyletekre vonatkozóan eddig nem kellett transzferár nyilvántartást készíteni, ez a könnyítés sajnos megszűnt.
     
  • Az adóhatósági előzetes ármegállapításnál eddig a határozat érvényességének időtartamára mentesült az adózó a nyilvántartás készítési kötelezettség alól, az új szabályok szerint viszont már a kérelem benyújtásának adóévétől annak az adóévnek az utolsó napjáig, amelyben a határozat érvényessége megszűnik, feltéve, hogy a határozatban rögzített tényállás ezen időszakban változatlanul fennáll.
     
  • A kapcsolt vállalkozás(ok) részére változatlan összegben, illetve értékben történő átterhelése nyilvántartás mentes ügylet volt eddig is, ha a szolgáltatást nyújtó illetve termékértékesítő társaság az adózóval vagy a költséget viselő féllel kapcsolt vállalkozási viszonyban nem áll, azonban új elemként már nem feltétel, hogy ezt nem főtevékenység keretében nyújtsa az átterhelő fél. Ha több kapcsolt vállalkozás részére történik az átterhelés, akkor az adózó köteles alátámasztani, hogy az alkalmazott megosztási módszer a szokásos piaci ár elvének megfelel. Ez az előírás viszont új terhet ró az adózókra.
     
  • Az 50 mFt alatti tételeknél eddig a szerződés megkötésétől az adóév utolsó napjáig kellett figyelni az összeghatárt, jelentős könnyítés, hogy az új előírás kimondja, hogy a jövőben csak az adott adóévet kell figyelni.
     
  • Az 50 mFt-os és az alacsony hozzáadott értékű szolgáltatások nyilvántartásánál lévő 150 mFt-os értékhatár megállapításánál ha a teljesítés értéke külföldi pénznemben kifejezett, akkor azt a könyvviteli elszámolások során alkalmazott árfolyam alapulvételével kell forintra számítani. A beszámolót devizában készítő vállalkozásoknál pedig az MBN hivatalos az adóév utolsó napján érvényes devizaárfolyamát kell alkalmazni az átszámításnál.
     
  • Az alacsony hozzáadott értékű csoporton belüli szolgáltatásoknál szokásos piaci haszonkulcsnak az eddigi 3% és 7% közötti haszonkulcs helyett a 3% és 10% közötti haszonkulcs minősül. Hatályát veszti az a rendelkezés, mely szerint a piaci haszonkulcs tartományon (eddigi 3-7%) kívüli haszonkulcs alkalmazása esetén az érintett szolgáltatás(ok) tekintetében összehasonlító adatokkal kell alátámasztani az alkalmazott haszonkulcs piaci jellegét.
     
  • A szokásos piaci ár meghatározásánál figyelembe vehető új forrásként jogszabályba foglalták (bár a gyakorlatban eddig is alkalmaztuk) az összehasonlítható vállalkozásra vonatkozó nyilvános, vagy az adóhatóság által ellenőrizhető adatbázisban tárolt, vagy egyéb forrásból elérhető, nyilvánosan hozzáférhető, vagy az adóhatóság által ellenőrizhető adatokat.

A változások hatályba lépése

A 20/2013. (VI. 18.) NGM Rendelet a kihirdetést követő harmadik napon (2013. június  22.) lép hatályba.

Átmeneti rendelkezésnél azonban sok elemet már a 2012. adóévi adókötelezettséghez kapcsolódó nyilvántartás elkészítése során az adózó választása szerint alkalmazhatja, feltéve, hogy a nyilvántartás elkészítésének határideje nem korábbi, mint 2013. január 1-e.

Ez némileg érdekes rendelkezés, hiszen a naptári évvel megegyező üzleti évű adózóknál a 2012-es transzferár dokumentációkat legkésőbb 2013. május 31-ig el kellett már készíteni, de természetesen egy felülvizsgálat keretében már az új szabályokat is lehet alkalmazni.

Melyek ezek az átmeneti rendelkezések?

Az NGM Rendelet az átmeneti rendelkezések között gyakorlatilag minden változást felsorol, tehát a összes módosítást már alkalmazhatjuk a fentiek szerint a 2013. január 1-ét követően elkészítendő transzferár nyilvántartásokra, tehát például a 2012. évi dokumentációkra is.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről